Lythande

Sokszor lehetetlenség felfogni és ésszel követni, milyen elv alapján is működnek az érzelmek.

Munkálkodsz  azon, hogy jobb legyen a kapcsolatod valakivel. Ő viszont meg sem látja az igyekezetet. Tehetetlen vagy és kétségbeesett, ökölbe szorított kézzel könyörögsz megváltásért és elsírod magad a zuhany alatt-amiben van mégis egyfajta báj és felér egy fekete nevetéssel. Igazán: szerelem?  Miért is küzdünk? A teljességért, vagy magáért a szeretett személyért? Jómagam talán nem egy személybe, hanem magába a szerelembe vagyok szerelmes. Forgatag és körforgás kell, izgalom és varázs....

Ki szabja meg, hol a határ? A józan ész és a büszkeség. Esetleg van rá gyógyító recept? Nem, nincs.

A térlátás és a tisztánlátás, ami sokadjára és későn jön csak. Jobb néha nem tisztán látni, és kicsit álmodni és manifesztálni vágyainkat és kívánságainkat.

Feledtetni és feledve lenni. Nem feledni és emlékezni. Arányok, amelyeket nem tudsz, vagy nem akarsz koordinálni. Meghatározzák mégis az életet, ha nem is jut ez eszedbe, akkor is jelen van.

Segítek egy barátnőmnek, aki kinézett magának valakit. Megtetszett neki a közös ismerős, sőt eredendően oda van érte. Tetteket viszont nem visz véghez.  A legalsó lépcső az akarat. Azt gondolja, hogy elég bemutatkozást szituációként elintéznem és generálnom az egyébként két szuperül elfoglalt ember között. Egyébként már találkoztak, jóval az óhaj előtt. Nem történt semmi.

Akaratom ellenére Én kerültem horizontjára és most várom és megélem azt, hogy vadászik rám, ami leginkánn egy rituális táncnként értelmezhető.  Szép tánc, de hol a vége?

Küzdök még a másik személyért, közben valaki más küzd értem. Vicces...